A BGF csapata nyerte az Országos Média Diákversenyt. Az Airwavesnek kellett kampányt tervezni, melynek keretében a győztes csapat számos social aktivitást és btl-megoldást is belevett a mixbe. Volt strucclovaglás, jelmezes struccparádé és flash-mobok.

November 26-án zajlott az OMD által szervezett 10. Országos Média Diákverseny (OMD) szóbeli döntője. Az első helyezést végül a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) „New Waves” fantázianevű csapata nyerte. A csapat győzelme révén szakmai gyakorlati lehetőséggel gazdagodik az OMD-nél, illetve az idei verseny ügyféloldali kiírójánál, az Airwavesnél.

A feladat szerint a rágógumimárkának kellett marketingstratégiát tervezni. A győztes csapat ennek keretében fókuszcsoportos piackutatást végzett, a fővonal a „bátor strucc kampány” volt, melynek fő üzenete, hogy a rágógumi segítségével – mély levegőt véve – válaszolni lehet az élet kihívásaira.

A stratégiában hangsúlyos szerepet kaptak az olyan akciók, mint a strucclovaglás, a jelmezes struccparádé, a témával kapcsolatos flash-mobok, de városi kalandparkkal és panelházak oldalára helyezett strucc alakú mászó falakkal is kiegészült a kampány, miközben az egész stratégiát összekapcsolták közösségi médiahasználattal.

 

Link: http://www.kreativ.hu/cikk/a_bgf_nyerte_az_omd_versenyet

 

A bejegyzés trackback címe:

https://markkom.blog.hu/api/trackback/id/tr92510792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása