Vörös szőnyeg. Pipa.

5csillagos helyszín. Pipa.

Puccba öltözött ladies and gentelmen. Közepes pipa.

Profi műsorvezetők. Ici-pici pipa.

Élmény. Hát...

A gálaestekről nekem mindig az Oscar díjátadó jut eszembe. Whoopy Goldberghel vagy épp Hugh Jackmannel. Tökéletesre varázsolt meghívottakkal, poénos díjátadókkal, örömkönnyekkel. Ezek közül sajnos mindegyik elmaradt az idei Effie gálán. Én azonban nem Hugh-t hiányoltam a leginkább.

Érdekes volt látni például, hogy főiskolás diákként több ízlés szorult belém, mint a szakma krémjébe. Mert az talán még csak-csak belefér a (nevezzük így) „kreatív style”-ba, hogy kék-sárga tornacipőt húzunk a szürke öltönyhöz, na de a párducmintás tunika cicanacival! Hétköznapokra sem igazán mondható ízlésesnek, de hogy a black tie fogalmait erősen alulteljesíti, az biztos.

Felülemelkedve az egyes „kombinációk” okozta sokkon, a műsorvezetők performansza is megér néhány sort. Ismert és elismert TV-s arcoktól az ember annál valamivel komolyabb felkészülést várna, hogy: Bocsi, nincs meg a papírom (bár fejből kellene mondanom a szöveget - hahaha), nem tudom kik ezek a színpadon, mit csinálnak, és miért vannak itt, de fogadják sok-sok szeretettel gratulációimat…

Hogy valami pozitívat is mondjak a szorosan értelmezett gáláról: az üdítő színfolt mindenképp a Barabás Lőrincz Eklektik Band volt, akik a szünetekben a tőlük megszokott magas színvonalon szórakoztattak bennünket. (Ha valaki nem ismeri őket, gyorsan szaladjon koncert jegyet venni! Zseniálisak.)

És bár az „apró” hibák ellenére- vagy inkább miattuk, mi egész jól szórakoztunk, az este fény pontja mégiscsak a vacsora volt. A majonézes krumpli saláta gondolata még most is mosolyt csal az arcomra. Na és azok a sütik…

Összegezve tehát ittunk, ettünk, jót mulattunk, és nem utolsó sorban mélyítettük picit a reklámkonferencián szerzett ismeretségeinket. Aztán magas sarkúban meggyötört lábainkkal hazaballagtunk, és megállapítottuk, hogy ezt is kipipálhattuk. Legközelebb majd csak díjért megyünk Effie-re, addig meg elleszünk nélküle is. Nem maradtatok le semmi tehát semmi eget rengetőről, de azért kívánom, hogy hamarosan Ti is részesei legyetek a gálának. Persze kizárólag díjat átvenni!

Mielőtt elfelejteném: az est legnagyobb arca: Miklós, a pincér volt.

Ő ugyanis olyannyira követte a „mindent a vendégért” filozófiát, hogy a távozásunk előtt feltett mit tehet még értünk kérdésére adott vicces válaszunkat - miszerint esetleg még egy éthordót hozhatna - olyannyira komolyan vette, hogy kicsivel később bánatos arccal tért vissza: nem tud vele szolgálni. Miklós bárhol vagy is, tudd: aranyat érsz! :)

@Bella

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.